Jó hírek Xavirol
2006.03.10. 18:41
A Bajnokok Ligájából való továbbjutás természetesen nem csak a pályán lévőknek okozott nagy örömöt, hiszen a csapat jelenleg sérült tagja, Xavi Hernández a társai mellett a saját közeljövőjéért is izgult. A katalán középpályás december első napjaiban sérült meg súlyosan a térdén, azaz már több mint három hónapja készül, s nem is eredménytelenül.
A továbbjutás alkalmával a RAC-1 rádióállomás beszélgetett a játékossal, s ő jó hírekkel szolgált az állapotáról. Korábban is lehetett már persze hallani, hogy Xavi jó állapotban van a sérüléstől eltelt időhöz képest, de szerencsére ez még most is fennáll. "Egy, másfél hónapon belül már jól leszek, tudok majd edzeni és játszani is. Három és fél hónapja gyógyulok, és a térdem sokkal jobban van, szinte már nem is érzek fájdalmat" - nyilatkozott örömtelien a katalán.
Maga a játékos természetesen minél előbb szeretne majd pályára lépni újra, s az már szinte biztos, hogy még ebben a szezonban harcképes állapotba kerül, mindazonáltal az orvosok valószínűleg nem fogják siettetni a pályára lépését. Legrosszabb esetben is azonban, amint májusra fordul a naptár, Xavi ismét ott lehet a Barcelonában.
A középpályás reagált azokra a véleményekre, hogy Rijkaard kicsit átalakította volna csapata játékát az utóbbi időben. "A gárdából nekem nem hiányzik semmi. Sokan azt mondják, hogy Rijkaard megváltoztatta a játékunkat mióta én megsérültem, de én nem így látom. Bárki is hiányzik, a csapat ugyanúgy játszik, s kívülről szemlélve, hatalmas potenciállal rendelkezünk."
A középpályás valamelyest megpróbálta védeni José Mourinhót, a Chelsea szakvezetőjét, akinek még a tavalyi évnél is lejjebb esett a népszerűségi indexe Katalóniában. "Ő egy különös ember, de egy afféle nagybácsi szerepet tölt be a csapatánál. Jól ismerem őt, mert volt szerencsém vele dolgozni két évet a Barcánál, és sokat segített nekem."
Az újságírók végül föltették a szokásos kérdésüket Henry esetleges nyári érkezéséről, melyről igen pozitívan beszélt Xavi: "Őt én a világ egyik legjobb játékosának tartom, ezért azt mondom: fantasztikus lenne, ha jönne, nagy megtiszteltetés lenne vele együtt játszani."
|