hirek : R. Sociedad-Barca 0-2 |
R. Sociedad-Barca 0-2
eurobarca.hu 2006.03.19. 11:17
Ahogy a mérkőzésen a két csapat sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, úgy az El Mundo Deportivo is többnyire csak közepes jegyekkel jutalmazta a játékosokat. Négyes ezúttal egyáltalán nincsen, s nem is szolgált rá senki, de szerencsére több biztató teljesítmény volt a Barcelonánál, így nekik legalább egy hármas jutott.
A Real Sociedad túlságosan is passzív hozzáállása meglátszik az osztályzatokon, és szinte a teljes csapat kettest kapott. Kivétel ez alól Mikel Alonso az egy szem hármassal, de például az igen aktív Nihat már ezt sem kapta meg, pedig az akarata miatt talán megérdemelte volna. Miután a kezdők közül Stevanovics egyest kapott pont kijön a kettes átlag a baszkoknak. A Barcelonában több jónak nevezhető teljesítmény is volt, így például Iniestáé vagy Ronaldinhóé, de mindenkiről el lehet mondani, hogy alapvetően jól teljesített, aki megkapta a hármast, viszont kiemelkedőt senki nem produkált. Szerencsére azért a hármasok vannak túlsúlyban, s egyes nincsen a katalánoknál.
Real Sociedad-FC Barcelona: 0-2 (0-1) San Sebastian, Anoeta 38.472 néző Vezette: Lizondo Cortés (2)
R. Sociedad: Alberto (2); López Rekarte (2), Viafara (2), Labaka (2), Garrido (2); Mark González (2) (Uranga, 77' (1)), Mikel Alonso (3), Garitano (2), Stevanovic (1)(Alvaro Novo, 77' (1)); Nihat (2) és Skoubo (2)(Prieto, 45' (2)).
FC Barcelona: Valdés (3); Oleguer (2), Puyol (3), Márquez (-) (Iniesta, 15' (3)), Gio (2); Van Bommel (3), Edmílson (2), Deco (2)(Sylvinho, 77' (2)); Larsson (3)(Giuly, 70' (2)), Eto'o (3) és Ronaldinho (3).
Gólok: 0-1, Larsson ('7); 0-2, Eto'o, (50'). Sárga lapok: Garrido (48'), Mikel Alonso (76'), Puyol (58'), Edmílson (89').
Szabálytalanságok: 22-13 Lesek: 5-2 Szögletek: 7-3 Kapura lövések: 7-8 Labdabirtoklás: 35%-65%
|